Az utóbbi években sokat változott a Forma-1. Korábban a csapatok számolatlanul füstölhették el a motorokat, ez pedig iszonyatos összegeket emésztett fel. 2006 óta viszont egyre szigorodnak az előírások. A szabályok nemcsak a hengerűrtartalmat rögzítették, hanem rögzítették a hengerek számát és azok elrendezését is. Ami még ennél is fontosabb, befagyasztották a fejlesztéseket és korlátozták az egy bajnokság során felhasználható motorok számát. Korábban egy-egy motort elsősorban a lóerők és az elért legmagasabb fordulatszám jellemeztek, amióta viszont az FIA megszigorította a motorszabályokat, előtérbe került a megbízhatóság és a fogyasztás. A különböző motorok között akár 10-20 lóerős eltérés lehet a legerősebb és a leggyengébb között. A német auto motor und sport szaklap vizsgálata szerint jelenleg a Mercedes-Benz V8-sa a legizmosabb, 760 LE-re becsült teljesítményével. Ha azt vesszük alapul, hogy egy konkurens erőforrás ennél 10 „lóval” gyengébb, az már másfél tized másodperces hátrányt jelenthet körönként, pályától függően.

A Mercedes renkívüli hangsúlyt fektet a megbízhatóságra. A McLaren pilótáinak életét korábban számos motorhiba keserítette meg, ez viszont a múlté. Két év óta egyetlen motorhiba sem fordult elő a stuttgartiaknál, sőt Jenson Button 2009-ben ugyanazzal a motorral három versenyt tudott nyerni. Persze emögött komoly munka áll. Brixworthben sikerült egy olyan jól működő minőségbiztosítási rendszert meghonosítani, amely ma már alapkövetelmény a Forma-1-ben. Az alkatrészek 80 százalékát az angliai műhelyben gyártják, a nyersanyagokból itt lesz végtermék. Ez drága mulatság, de csak így lehet folyamatosan ellenőrzés alatt tartani a minőséget. Minden egyes munkadarabot és munkafolyamatot elektronikusan rögzítenek. Egy napig tart mire az alkatrészeket darabonként átnézik és egy speciális dobozba teszik. Ha csak egyetlen alátét is a dobozban marad, akkor újra visszanéznek minden egyes lépést. Az összeszerelésnél egy speciális műszer, az ún. Cleco segítségével ellenőrzik, hogy minden egyes csavart a megfelelő erővel húzzanak-e meg. Ha eltérés mutatkozik a számítógép azonnal jelzi. A mérnökök egy nagy teremben, csoportokban dolgoznak és mindenfelé laboratóriumi tisztaság honol. Az összeszerelés és a fejlesztés során nagy segítséget nyújtanak a próbapadok. Van amelyikkel hosszutávú teszteket végeznek, a másiknál a fogyasztást mérik, vagy éppen a rajtot „gyakorolják”. 2010-ben egy szezon során nyolc motor áll egy pilóták rendelkezésére, ha ennél többet használnak fel, az büntetést von maga után. Egy erőforrás így minimum 1800 kilométert kell fusson élete során, de van, amelyik akár 2000-et is kibír. Azt gondolhatnánk, hogy viszonylagos nyugalom uralkodik a motorrészlegnél, hiszen évek óta alig lehet fejleszteni a hajtóműveken. Ez nem teljesen így van. A Mercedesnél például a tél folyamán három különböző csapat kívánságát kell kielégíteni. Mindegyik gárda más felfüggesztési pontokat használ, máshová teszi a hűtőt, vagy éppen máshol vezeti ki a kipufogó csöveket. Ezeken a területen a Brixworthben dolgozó mérnököknek kell segítséget nyújtaniuk. „Egy nagyon kis mértékben azért tudjunk a motorat fejleszteni – árulja el Andy Cowell, a tervezési osztály vezetője. „A szabályok szerint a légszűrő feletti részen szabadon lehet dolgozni, illetve a kipufogóhoz is bármikor hozzányúlhatunk, de a kenőanyagok és a benzin terén is tudunk fejleszteni.” A statisztikák alapján az utóbbi években a Mercedes készíti a legjobb erőforrásokat a Forma-1-ben. 2005 óta a legtöbb győzelmet a Mercedes-Benz motorjai szerezték, szám szerint 39-et. A Ferrari 34-cel, a Renault 31-el büszkélkedhet. (2010 októberi adatok.)

A Mercedes motorrészlegénél a kilencvenes évek közepétől átlagosan 120-an dolgoznak. A hajtóműveket az angliai Brixworth-ben fejlesztik és szerelik, a tervezés egy része Stuttgartban folyik. Egy Forma-1-es erőforrás összerakásához általában 65 órára van szükség, amely ezután 50 percet fut a próbapadon. Minden 450 megtett kilométer után szétszedik a hajtóművet és kicserélik a dugattyúkat, a csapágyakat és a tömítéseket. Kilencszáz kilométer után a többi kopó alkatrész, mint például a szelepek is cserére szorulnak. Egy motorblokkot általában 3500 kilométer után nyugdíjaznak, de élete során 3-4 felújítást végeznek rajta. A 2000-es évek végén a Mercedes egy évben általában 120-150 motort épített, ehhez jött még hozzá a 4-500 cserealkatrész legyártása. A McLaren egy versenyhétvégére általában tíz darab motort vitt magával, ezek közül négy volt zsír új, null kilométeres erőforrás, amelyeket a vasárnapi versenyre tartogattak. A 2000-es évekre egy jó hajtómű fejlesztése és versenyeztetése csillagászati összegeket emésztett fel, becslések szerint a szigorítások bevezetésig a németek évente 140 millió dollárt fordítottak erre a célra! A Mercedesnek nyolc próbapadja van Brixworth-ben és további öt Stuttgart-Untertürkheimben, ebből kettő egyhengeres próbamotorok számára. Ez utóbbit még 1993-ban készítették, azzal a céllal, hogy gyorsabban és olcsóbban tudjanak új anyagokat vagy alkatrészeket próbálni, de ezt használják a benzinkeverékek tesztelésére is. A próbapadon bármit képesek a Mercedes mérnökei szimulálni. Minden pályának megvan a pontos profilja. Emelekedők, lejtők, kanyarok, egyenesek, sőt a hőmérsékletet és a páratartalmat is be lehet állítani. Egy-egy motort általában két versenytávon hajtanak végig, de van, amikor egy esős edzéskört szimulálnak vele. Egy Mercedes aggregát mintegy 6000 alkatrészből áll, és a próbapadon az utolsó csavarig olyan erőforrást nyúznak, mint amelyet az Ezüstnyilak pilótái a versenyen használni fognak. Persze a legnagyobb precizitás mellett is bármi tönkre mehet egy motorban, hiszen a váratlan dolgokat nem igen lehet szimulálni, főként az emberi tényezőt nehéz figyelembe venni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://f1grandprix.blog.hu/api/trackback/id/tr842395423

Real Simon says 2010.10.25. 09:21:00

Hello! Kösz a linket, elolvastam. Jó kis anyag, de meg kell jegyeznem, hogy a cikkben említett auto, motor und sportos írást (Michael Schmidt) éppen én fordítottam le az AutóMagazinnak, valamikor tavaly év végén, úgyhogy pontosan tudom, miről van szó!:))
Ha lesz még hasonlóan érdekes posztod a jövőben, várom a linket az F1cirkusz blog kommentjei közt! F1-es üdv: Simon I.
süti beállítások módosítása