Miközben a közvélemény a Pirelli gumijaival van elfoglalva a kulisszák mögött egészen máson vitáznak a Forma-1-es csapatok vezetői. A Forma-1 bajaira lassan derül fény, de 2014 vízválasztó lehet. A széria évek óta komoly anyagi nehézségekkel küzd. Biztos anyagi lábakon csak…

A Mercedes W196-os a Forma-1-ben parádés sikersorozatot mondhatott magáénak: a tizenkét F1-es versenyből, kilencet győzött, ráadásul ezek közül négy kettős siker volt! A sportkocsik között is a stuttgartiaknak állt a zászló. Az ötvenes évek végig ennek a versenyágnak komoly…

Minekután a Forma-1-es versenyeket az 1954-es esztendőtől új szabályok szerint futották, a Daimler-Benz úgy látta, eljött a megfelelő pillanat a Grand Prix sportba való visszatéréshez. A csillagosok 1953-ban fogtak az F1-es autó megépítésébe, amelynek alapja a versenypályákon…

   A Maserati 250F jól szemlélteti az ötvenes évek Grand Prix sportját. A mai F1-es rakétákkal ellentétben, amelyeket versenyről versenyre változtatgatnak, a modenai gyár masinája kisebb változtatásokkal hat évet húzott le a versenysportban és egy teljes versenyzőgarnitúrának…

Ugyanezt a kérdést tette fel az „Auto” magazin 1949-ben, amikor a messziről jött argentin megnyerte első Európában futott F1-es versenyét a San Remo Grand Prix-t. A hazájában „El Cuecho”-nak azaz Görbelábúnak csúfolt Fangio 37 évesen hazája támogatásával jött át…

A Mercedes-Benz 1994-ben a Forma-1 mellett az Egyesült Államok versenypályáira is betette a lábát. A nagy autógyárak számára a „jenki Forma-1”, azaz Indycar és annak ékköve az Indianapolisi 500 mérföldes száguldás mindig is kihívást jelentett. Amerika legnagyobb…

Az új Concord egyezmény összesen 50 millió eurós plusz bevételt jelent a csapatoknak évente, miközben a versenyek száma a mostani 20-ról, 22-re vagy 23-ra fog növekedni, mondta el Bernie Ecclestone a brit Guardian lapnak. A szerződést aláíró istállók között állítólag Mr. E.…

Vittorio Jano 1932-ben újra egy nagyszerű versenyautót adott a világnak. Az Alfa Romeo Type B, alias P3, amely kecses, elegáns és mindenekelőtt roppant gyors volt és mérföldkőnek számított a versenyautó építésben. Ez volt az első "monoposto", azaz együléses…

A német Auto Motor und Sport arról számol be, hogy Flavio Briatore – akinek F1-től való eltiltása 2013-ben jár le – egy új sorozat, a GP1 szabálykönyvén dolgozik. (A GP2-es szériát Briatore és Ecclestone közösen gründolták, de a Forma-1 előszobájának szánt sorozat…

A DTM versenysorozat a 2000-ben, három év kényszerpihenő után új koncepcióval indult újra. A cél a legkorszerűbb technológia alkalmazása volt, alacsony költségek mellett. A Deutsche Tourenwagen Masters - ez lett a bajnokság új neve –versenyautóinak alapját négyajtós…

Bizonyos dolgok nem változnak. Bernie Ecclestone-t úgy lehet legkönnyebben kihozni a sodrából, ha a csapatok még több pénzt követelnek magunknak a Forma-1 bevételeiből. A sportág bevételeinek elosztását szabályzó Concord-szerződést már hetedik alkalommal írják alá a…

A finn Keijo, azaz Keke Rosberg igazi minimalista volt: egyetlen győzelemmel lett világbajnok 1982-ben. Gyorsaságához azonban nem férhetett kétség, ha jó napot fogott ki, a Repülő Finn becenevet kiérdemlő Keke eszeveszett tempóban tudta körbehajtani autóját a pályán. Rosberg…

A Nürburgring kétségkívül a Forma-1 történetének egyik leghíresebb, rettegett és imádott versenypályája. Persze a mai Nürburgring nem az a Nürburgring. A régi, az "igazi", 22 kilométeres hosszával valami egyedülállót tudott. Lenyűgözően szép volt, élmény volt…

süti beállítások módosítása