A szivarozó Peter Sauber már 40 éve van jelen az autósportban. Sokan alábecsülik, hiszen a Forma-1-ben még nem sikerült győznie a svájci csapatnak. Pedig ebben a cápákkal teli medencében az is nagy csodának számít, hogy a Sauber név nem tűnt el a süllyesztőben.

A történet 1967-ben kezdődött a svájci Hinwilben. Peter Sauber, aki egyébiránt elektroműszerésznek tanult és apja cégét volt hivatott átvenni, egy VW Bogárral járt nap mint nap a 200 főt foglalkoztató gyárba. Egészen addig, amíg egy barátja rá nem beszélte, hogy tuningolja fel a kisautót. A jármű nemcsak erős lett, hanem annyira átvedlett, hogy bevonták a forgalmiját, mondván „utcai használatra alkalmatlan”. Sauber először csak klubversenyeken próbálgatta a saját maga által épített járgányt, később készített hozzá egy egyedi kasztnit is, amelyet ék formája miatt csak „sajtszeletelőnek” csúfoltak és megnyerte vele a svájci klubbajnokságot. Ami ennél fontosabb volt, hogy a barkácsolás felkeltette hősünk érdeklődését a versenyautók iránt. Gondolt egy merészet és a családi ház pincéjében nekilátott, hogy egy kétüléses, nyitott versenyautót építsen. A jármű a C1-es elnevezést kapta és egy Forma-3-as Brabham motorja és váltója szolgáltatta a fő alkotóelemeket hozzá. (A név felesége, Christiane nevének kezdőbetűjéből származik, s mind a mai napig ezt használják a Sauber típusjelzésére.) A C1-es megnyerte ugyan a svájci sportkocsi bajnokságot, de ezért ez akkoriban nem számított kimagasló eredménynek, ahhoz azonban elég volt, hogy végleg a független versenyautó gyártók sorába taszítsa Herr Saubert.

Hősünk nagy fába vágta a fejszét. Egy olyan kis országban alapított versenyautó építő műhelyt, ahol az 1955-ös Le Mans-i tragédia hatására betiltották a zárt pályán folyó autó-, és motorversenyeket. Szerencsére azonban nem a józan ész döntött és Peter Sauber nem adta fel. 1970-ben megalakult a PP Sauber AG és a cég műhelye apja gyárának udvarán kapott helyet. Sauber 1974-ban akasztotta szögre sisakját, hogy minden energiáját a versenyautó gyártásra fordíthassa. Az első időkben éjszakákon át maga bütykölte autóit és alig volt bevétele. A változást a C5-ös autó hozta meg, amelyet a Forma-2-ből származó négyhengeres BMW motor hajtott és 1976-ban Herbert Müller révén megnyerte az Interserie sorozatot. (Ez a tengerentúli CanAm bajnokság európai megfelelője.) „A C5-ös egy csinos kétliteres sportprototípus volt, gyors az egyenesekben, de a kanyarokban kissé nehézkes” – emlékezett rá Marc Surer. A Forma-1-et is megjárt svájci versenyő is belekerült abba a csapatba, amely 1978-ben a Sauber C5-öst terelgette Lew Mans-ban. „Vasárnap reggel már az első 10 között voltunk. A nagy gyári csapatok között száguldottunk, de sajnos egy szelephiba keresztül húzta a számításainkat.”

Ezután egy átmeneti időszak következett a Saubernél. Azért, hogy némi pénzre tegyen szert, Peter Sauber elsősorban mások által gyártott versenyautók tuningolásával és versenyeztetésével foglalatoskodott. A cég a hetvenes évek második felében a cég már négy ember megélhetését biztosította. 1979-ben például a Forma-3-as Lolákat épített át, amellyel Beat Blatter megnyerte a svájci bajnokságot. A GT-oszályba pedig a BMW M1-es sportkocsikkal ért el szép sikereket. A svájciak járgánya az európai F1-es nagydíjak betétfutaiként megrendezett Procar-szériában versenyzett. 1981-ben jött el a nagy pillanat. A Sauber által versenyztett M1-essel Hans-Joachim Stuck és Nelson Piquet megnyerték a nürbrugringi 1000 kilométeres versenyt. Innen már nem volt visszaút. A következő évben Peter Sauber az akkoriban virágzásnak induló C-csoportos világbajnokságot vette célba és megépítette a C6-ost. A jármű elsősorban külső megrendelők számára készült és egy V8-as Ford Cosworth DFL motor hajtotta. A kocsi gyenge pontját pont a hajtómű jelentette, amely erős vibrációkat keltett és ez gyakori meghibásodáshoz vezetett.

1983-ban készült el a C7-es modell, amellyel a Sauber a sportprotípus-vilgbajnokság C2-es kategóriájában tört babérokra. Itt szériagyártású motorokkal szerelt autók versenyeztek egymással és a 3,5 literes BMW motorból Heini Mader figyelemre méltó 470 lovat préselt ki. A csapat a jóval erősebb Porschék között a kilencedik helyet szerezte meg a Le Mans-i 24 óráson. Az eredmény magáért beszélt, de a komolyabb sikerekhez egy erősebb motorra volt szükség. Ekkoriban Peter Sauber a Mercedes stuttgarti szélcsatornáját bérelte, hogy teszteket végezzen a C7-sen. Az együttműködés hamarosan már területre kiterjedt. A csillagos márka ugyan hevesen tiltakozott a hivatalos motorszállítói megállapodás ellen, de abba belementek, hogy a svájciak elvigyenek magukkal két M117-es motort, amely az S-osztályos limuzinok számára készült. Az 5 literes V8-as motort a svájci Heini Mader műhelyében „turbósították”, de hivatalosan szó sem lehetett a Mercedes név használatáról. (Az 1985-ös Le Mans-i nevezési listájára ezért a Sauber-Mader név került. Az autó gyorsnak bizonyult, de aerodinamikailag még kiforratlan volt. A 24 óráson a 17. rajthelyet sikerült megszerezni, ám a verseny előtti utolsó tréningen John Nielsen 370-es tempónál hatalmasat esett. A menetszél a kocsi alá kapott, amely ettől a levegőbe emelkedett és hátrafelé kettőt szaltózva a kerekein landolt. A pilóta épségben szállt ki a kocsiból, de az autó annyira összetörött, hogy a csapat nem tudott elindulni a másnapi versenyen.)

Egy évvel később bár még hivatalos együttműködésről még mindig nem beszélhetünk, de a Sauber C-csoportos autójára rákerült a Mercedes néve, a stuttgatiak emberei pedig szabadidejükben segítettek az autó finomításában. 1986-ban összejött az első világbajnoki győzelem is, amelyhez egy kiadós eső is kellett. A nürnburgringi 1000 kilométeres viadalon a C8-as végre legyőzte az akkoriban egyeduralkodó Porschéket. A váz azonban gyengének bizonyult a böhöm duplaturbós motorhoz, azért vadonat új autót építettek Hinwilben. A C9-es elég gyors volt már ahhoz, hogy lépést tartson az élmezénnyel, csupán a megbízhatóságán kellett javítani. A francia Jean-Louis Schlesser szerződtetésével egycsapásra megváltozott minden. Az új szerzemény már az első méterektől kezdve gyorsabb volt, mint bármelyik sauberes pilóta azelőtt és a következő évek sikereinek alappillére lett. 1988-tól a Sauber, mint a Mercedes hivatalos gyári csapata indult a sportprototípus vb-n, és a következő év meghozta a közös munka gyümölcsét. Egy kivételével az összes versenyt a Sauber-Mercedes nyerte és az egyéni mellett a gyártók bajnoki címét is besöpörték. A trófeagyűjteményt a legendás 24 órás Le Mans-i versenyen aratott kettős diadal tette teljessé.
 

Egy évvel később a svájci alakulat megismételte sikerét a sportautó világbajnokságon, ekkorra már 50 fő dolgozott a hinwili gyárban. A Mercedes Peter Sauberre bízta a fiatal német pilóták nevelését is. Így jött létre a junior csapat, amelyből mindhárban eljutottak a Forma-1-be. Karl Wendlinger mellett Heinz-Harald Frentzen és Michael Schumacher is itt találkozott először profi versenycsapattal és itt tanult meg nagyon sok fontos dolgot. 1991 nyarán Sauber új gyárat épített Hinwilben, ahol a Mercedesszel karöltve már az F1-es autóján dolgoztak. A terveket a híres mérnök Harvey Posthletwaite készítette, de az csak félkész volt, amikor novemberben a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozva a Mercedes kihátrált a Sauber mögül. Nemsokkal később azonban az a döntés született, hogy hivatalosan ugyan nem, de a háttérből továbbra is támogatják a svájciakat. Peter Saubernek nem maradt túl sok választása. Tizenkilencre húzott lapot, azzal, hogy a nehézségek ellenére a Forma-1 mellett döntött. Időközben a Mercedesnél is új szelek fújtak. A stuttgartiak az Ilmort bízták meg egy F1-es motor megépítésével, amely végül a svájciak rakétájába került.

 

A bejegyzés trackback címe: