Bruce apja egy új-zélandi olajtársaságnál volt fuvarozó, majd nem sokkal fia születése előtt egy szervizállomásba fektette megtakarított pénzét. McLaren itt ismerkedett meg a motorok és autók világával. Kilencéves korában egy sajátos csípőízületi problémát, az ún. Perthes-betegséget diagnosztizáltak nála és a betegség miatt évekig begipszelt lábbal élt és az is kétséges volt, hogy újra tud majd járni. Végül meggyógyult, de bal lába négy centiméterrel rövidebb maradt, így egész életében bicegve járt.

Az aucklandi egyetemen gépészmérnöki tanulmányokat folytatott, majd az édesapjától születésnapjára kapott egy Austin Seven autóval kezdett versenyezni. Még mérnökhallgató volt, amikor a győzelmeinek köszönhetően állami támogatással, első új-zélandiként elindulhatott a Forma-2 sorozatban. 1958-ban Angliába költözött és Európában folytatta a versenyzést. A Német Nagydíjon, ahol akkor még együtt indultak a Forma-1-es és 2-es autók, F2-es Cooperjával mindenki elképedésére az abszolút ötödik helyet szerezte meg, jó pár Forma-1-es ászt megverve.

1959-ben a Cooper gyári egységénél versenyzett és Sebringben aratott győzelmével 22 évesen már a Forma-1-es nagydíjgyőztesek táborát gyarapította. A következő szezonban kiegyensúlyozottan ment és ezüstérmes lett csapattársa, Jack Brabham mögött. Gyorsan kiderült, hogy McLaren remekül ért az autók tervezéséhez és teszteléséhez és a Coopernál rendkívül sokat segített az autók fejlesztésében. Öt évet maradt még a brit istállónál, de a cég egyre inkább kiszorult az élmezőnyből. Az idő múlásával a Cooper egyre haloványabban szerepelt és előbb csapattársa Jack Brabham, majd két év múlva McLaren is az önálló út mellett döntött. A McLaren Motor Racing 1963-ban alakult meg.

Első F1-es versenygépe, amelyet egy Ford V8-as motor hajtott, az 1966-os Monacói Nagydíjon állt rajthoz, de McLaren kiesett vele. Egy Serenissima erőforrással viszont a Brit GP-n sikerült az első pontot megszerezni. A Ford gyár színeiben egy GT40-sel diadalmaskodott a híres Le Mans-i 24 órás versenyen, és csapata tarolt az amerikai CanAm bajnokságban is. Az első F1-es sikerig az 1968-as Belga Nagydíjig kellett várni, ekkor a cégtulajdonos, konstruktőr és versenyző Bruce McLaren a saját maga tervezett autóval nyerte meg a versenyt. A szezon rendkívül sikeresen alakult. Honfitársa Denis Hulme két további versenyt nyert a McLaren színeiben és a csapat második lett a gyártók versenyében.

McLaren 1970. június 2-án egy CanAm autó tesztelése közben a goodwoodi pályán vesztette életét. Noha ő maga sohasem nyert világbajnoki címet, neve megkerülhetetlen fogalommá nőtte ki magát az autóversenyzés történetében. Egy ideig felesége és barátai intézték az istálló ügyes-bajos dolgait, majd később túladtak rajta. A csapat a hetvenes évek elején háromszor nyerte meg az Indianapolis 500 viadalt, majd 1974-ben és 1976-ban Teddy Mayer irányítása alatt két vb-címet is besöpörtek. 1980-ban Ron Dennis vette át a csapatvezetését, akinek irányítása alatt a McLaren gárdájára legszebb időszaka köszöntött rá. Niki Lauda, Alain Prost és Ayrton Senna zsinórban nyerték a bajnoki címeket.  Később a Mercedes-éra idején Mika Häkkinen és Lewis Hamilton a wokingi istállóval lett világbajnok. A McLaren már nemcsak a versenypályákon van otthon, a kilencvenes évek óta sportkocsikat is gyárt a cég.

A bejegyzés trackback címe: