Néhány rosszakarója jóvoltából olyan pletykák keltek szárnyra, hogy Ecclestone-nak köze volt az 1963-as „Nagy Vonatrablás” néven elhíresült bűncselekményhez, amelyben az elkövetők két és fél millió fontot lovasítottak meg. A menekülő rablók autóját ugyanis egy…

Remek kis videó 2011-ből, amikor Kim Dotcom (Megaupload ötletgazdája), valamint Kimi Räikkönen és Finn Batato együtt száguldottak a Nürburgringen. Mindhárman egy Mercedes-Benz CLK DTM AMG-t vezetnek. Hát nem tuti? Egy kis mellékes: A Nordschleife több, mint 22 kilométer hosszú, 147…

 A szezon talán legszebb győzelmét a Magyar Nagydíjon szerezte a 640-es Mansell-lel a volánjánál. Nigel a 12. helyről rajtolt és húsz körre volt szüksége, hogy felzárkózzon a pontszerzők közé, onnan pedig már nem volt megállás. A brit Oroszlán fokozatosan tört előre,…

Az 1989-es év leggyorsabb, de egyben legmegbízhatatlanabb autója volt a Ferrari 640-es. Nigel Mansell és Gerhard Berger a 30 indulásból csupán 9 alkalommal látta meg a kockás zászlót, de akkor mindig a dobogón találták magukat: három győzelem, négy 2. második hely, két 3. hely. A…

A Tipo 158-ast még Enzo Ferrari vezérlete alatt 1938-ban kezdte fejleszteni az Alfa Romeo, a Voiture-kategória szabályai szerint, amely a mai GP2-es regulának felelt meg. A nagy Grand Prix versenyeken a német gyárak aratták le a babérokat azért az 1939-es szezon egyik legfontosabb…

A hatvanas évek elején a tervezők figyelme egyre inkább a kocsi vázszerkezete felé irányult. A kocsik súlyából már nem nagyon faraghattak, hiszen a 450 kilós minimum súlyhatár alá nem mehettek, így megpróbálták a váz merevségének fokozásával javítani az úttartást és így…

A Brazil Nagydíjat 12 éven át a Rio de Janeiro mellett található Jacarepaguá (szószerinti fordításban „krokodilok tava”) pályáján tartották, ám most már biztos, az aszfaltcsíkot lebontják. A hivatalos nevén „Autódromo Internacional Nelson Piquet”-n idén még lefutják a…

süti beállítások módosítása