2012.05.24. 06:42
Ferrari az Indy 500-on
1952-ben a Ferrari is megpróbálkozott az Indy 500-as babérjainak learatásával. (A futam ugyan része volt a Forma-1-es világbajnokságnak, de egyetlen európai sem merészkedett át a tengerentúlra, mert ott más szabályok szerint épített autókkal kellett rajthoz állni.) Miután az amerikai piac egyre fontosabbá vált a drága sportkocsikat építő Scuderia számára és az amerikai importőr Luigi Chinetti nyomására Maranellóban úgy döntöttek, megméretetik magukat Indianapolisban. Ascari kihagyta az 52-es éved első versenyét Svájcban, hogy részt vehessen az 500 mérföldes kvalifikációján. A Ferrari egy 375-ös F1-est készített fel a legfontosabb amerikai versenyre. A futam előtt a Scuderia alapos teszteket végzett a gyors monzai pályán, ám Ascari így is egy gyermeteg hiba miatt bukta el a viadalt. Az autó tengelytávját meghosszabbították, a vázat megerősítették és Lamperdi a V12-es motor Weber gázosítóit is nagyobb átmérőjűre cseréltette. A kvalifikáció során Ascari csupán a 19. legjobb időt futotta, ám a kedvező fogyasztása miatt a Ferrari titkos esélyesnek számított. Ehhez jött még hozzá, hogy Ascari képes volt konstans gyors köröket megtenni és a 40. körben már a hatodik helyen autózott, ám ekkor az egyik felni megadta magát. A Scuderia ugyanis a Forma-1-ben használatos küllős felniket használta, amely nem bírta a gyors ovál kanyarok okozta terhelést. A Ferrari további három autót adott el a Grant Piston istállónak, amely magnézium felnikkel vágott neki a megmérettetésnek, ám a privát csapat egyik versenyzője sem szerepelt eredményesen a kvalifikáción. Chinetti szeretett volna a következő évben is rajthoz állni és Lamperdi készített is egy új motort az Indyre, végül a Commendatore lefújta az akciót.
Az F1-ben használt 553 Squalóra hasonlító autót egy 4,5 literes V12-es motor hajtotta és több versenyző is megpróbálta vele magát kvalifikálni az Indy 500-ra, sikertelenül. A konstrukció később több tengerentúli versenyen is rajthoz állt, a legeredményesebb a texasi Carol Shelby volt a járművel, aki két győzelmet is szerzett. 1956-ban Giuseppe Farina is átrepült a Nagy Tó túloldalára és a Chinetti-féle autóval tanulta meg a pályát. A versenyen viszont egy Brahdal Special névre hallgató járgánnyal szándékozott elindulni, amelyet egy 4,4 literes Ferrari erőforrás hajtott. A Forma-1 első világbajnoka azonban képtelen volt minősíteni magát a versenyre.
1957-ben a monzai versenypálya tulajdonosai egy érdekes kezdeményezéssel álltak a nyilvánosság elé: olyan versenyt rendeztek a néhány évvel korábban épített döntött kanyarokkal színesített ovál részen, ahol az F1-es versenyzők mellett az Indy 500 legjobbjai is elindulnak. „A két világ versenye” elnevezésű viadalon végül csak kilenc tengerentúli pilóta valamint az európai csapatok közül a Jaguar képviseltette magát. A verseny a következő évben is megrendezték, és ekkor két autóval a Ferrari is megjelent. Rajthoz állt az Ascari-féle 375-ös Harry Schellel a volánjánál és építettek egy Indy autókhoz hasonló monstrumot is, amelyet egy 4,2 literes V12-es hajtott. Ezen kívül készült két speciális kasznitval ellátott masina, amelybe egy-egy a sportkocsikban használt 2,8 literes V6-ast építettek. A nagy felhajtást nem koronázta siker. A babérokat a jenkik aratták le, végül összesítésben a Hawthorn/Moss/Phil Hill trio (cserélgették egymás között az autókat) a harmadik helyen végzett kilenc körös hátránnyal a győztes Jim Rathmann mögött.
Az 1980-as évek végén a Ferrari újra épített egy Indy autót. Az FIA 1986-ban kiverte a biztosítékot Enzo Ferrarinál, amikor a döntéshozók bejelentették, hogy három év múlva a turbók helyett csak 3,5 literes szívó V8-asokat engednek rajthoz állni Az Öreg újra tizenkéthengerest akart autóiban látni és azzal zsarolta meg a szövetséget, hogy kiszállt a Forma-1-ből, ha nem használhat újból V12-es motort. Hogy nyomatékosítsa szavait Gustav Brunnerrel terveztetett egy Indycar autót, amelyhez egy 2,65 literes V8-as tubómotort is építettek Maranellóban. Az erőforrás azon a nyolchengeresen alapult, amelyet még a Lancia sportprototípusai számára épített a Scuderia 1983-ban. 1986 nyarán az első teszt után Enzo Ferrari néhány felvételt jutatott az olasz sajtónak, majd 1987 elején egy sajtótájékoztató keretében mutatták be az új autót, amelyet a tervek szerint Andrea de Cesaris vezetett volna az Indy 500-on. Időközben azonban az FIA meggondolta magát és a Scuderia megépíthette F1-es V12-sét.
