Minekután a Forma-1-es versenyeket az 1954-es esztendőtől új szabályok szerint futották, a Daimler-Benz úgy látta, eljött a megfelelő pillanat a Grand Prix sportba való visszatéréshez. A csillagosok 1953-ban fogtak az F1-es autó megépítésébe, amelynek alapja a versenypályákon már sikeres 300 SL sportkocsi lett. A Mercedesnél 200 ember dolgozott a versenyautókon, mérnökök és szerelők. De mivel a cég teljes arzenálját a Formula-1-es részleg rendelkezésére bocsátotta, a gyárban további 300 ember állt a versenycsapat segítségére. A W196-os névre keresztelt F1-es rakéta egy sor technikai újdonságot vonultatott fel. A versenygép lelke a 2.5 literes kényszer-szelepvezérléses szívómotor volt, amely 265 lóerőt adott le percenkénti 8300-as fordulatszámon. A soros nyolchengeresnél karburátor helyett benzinbefecskendezést alkalmaztak, amely akkoriban igen előremutató megoldásnak számított. A szerkezetet azok a német mérnökök készítették, akik korábban a híres második világháborús Messerschmidt Bf 109-es vadászgépeknél ezt már eredményesen alkalmazták.

A motort 20 fokban megdöntötték, így a kardántengely a vezető mellé került, mely alacsony súlypontot és kiváló úttartást eredményezett. Fontolóra vették a tárcsafékek alkalmazását is, de mivel Rudolf Uhlenhaut főtervező úgy ítélte meg, hogy ezek nem elég megbízhatóak, maradtak a jól bevált turbinás dobfékeknél. Az áramvonalidomokkal befedett kerekeknek köszönhetően a W196-os kiváló aerodinamikai mutatókkal büszkélkedhetett és az útfekvése is rendkívül jó lett. Az együléses versenyautónak több változata is készült. A mérnökök a különböző típusú pályákhoz háromféle tengelytávval, valamint szabadon álló kerekekkel (Typ Nürburgring) és áramvonalas külső borítással (Typ Monza) ellátott változatot is készítettek. 

A bemutatkozás helyszínéül szolgáló Reims rendkívül gyors pályának számított, a versenyautók két helyen is 300 feletti tempóval száguldottak. A Mercedes ezért a teljesen áramvonalas, fedett kerekekkel ellátott autó bevetése mellett döntött, mivel a számítások szerint az elérhető nagyobb sebesség kompenzálta a fémborítás plusz súlyát. A mérnökök pontos pályarajzot készítettek, kiszámolták a várható kanyarsebességeket, a féktávokat, figyelembe vették a lég-, és gurulási ellenállást. A pilóták két fontos dolgot pontosak tudtak: a gumik várható kopását és az autó fogyasztását. Emellett más adatokat is kézhez kaptak, mint például melyik kanyart hányadik fokozatban kell bevenni, hol mekkora végsebességet fognak elérni és mikor kell a kanyarok előtt fékezniük. Minden németes alapossággal elő volt készítve, csupán az i betűre kellett a pontot feltenni. 

A reimsi pályán óriási feltűnést keltettek az Ezüstnyilak. A hagyományoknak megfelelően a rakéta a fémborításnak köszönhetően ezüstös színben csillogott, a kerekeket áramvonalidomok fedték – ezt akkoriban engedélyezték a szabályok – amely esztétikus megjelenést kölcsönzött a kocsinak. Már az edzések során látszott, hogy nagy meglepetés van készülőben. Fangio simán szerezte meg a pole pozíciót, de a rajttól csapattársa, a második helyről startoló Karl Kling jött el jobban. A harmadik fordulóban Fangio visszaállt az élre és féltávnál tekintélyes előnyük volt a Merciknek, és a verseny közben eleredő zápor sem zavarta meg a stuttgartiak menetelését. A célvonalon dél-amerikai halad át elsőnek, mögötte néhány méterrel lemaradva Kling terelte célba a másik Ezüstnyilat. A német pilóta kétszer is keményen támadta Fangiót, de egy megpördülés után megelégedett a második hellyel. A harmadik W196-os Hans Herrmann-nal a volánnál kiesett ugyan, de a leggyorsabb kört a német pilóta repesztette. Hogy mennyire erős volt az ezüstös autó azt jól mutatja, hogy a Mercik egy teljes kört vertek az ellenfelekre! 

A még néhány "forgalomban lévő" W196-os Ezüstnyílért csillagászati összegeket kérnek. Legutóbb 24 millió dollárért kelt el egy példány, ezzel ez a világ legdrágább F1-es versenyautója! 

Mercedes-Benz W196

Gyártási év: 1954–1955

Motor: soros 8 hengeres, kényszer-szelepvezérléses

Hengerűrtartalom: 2490 cc

Max. teljesítmény: 265 LE, 8300 fordulat/percnél

Pole pozíciók: 8

GP-győzelmek: 9

Világbajnoki cím: Juan-Manuel Fangio, 1954, 1955

A bejegyzés trackback címe: