Miközben a közvélemény a Pirelli gumijaival van elfoglalva a kulisszák mögött egészen máson vitáznak a Forma-1-es csapatok vezetői.

Lewis-hamilton-F1-Testing-008.jpgA Forma-1 bajaira lassan derül fény, de 2014 vízválasztó lehet. A széria évek óta komoly anyagi nehézségekkel küzd. Biztos anyagi lábakon csak négy istálló (Ferrari, McLaren, Red Bull, Mercedes) áll a tizenegyből, a többiek egyik napról a másikra élnek. A legjobban a Lotus példája szemléletei a helyzetet. Kimi Räikkönen hiába harcol a világbajnoki címért, a csapat egyszerűen nem talál szponzorokat és épp hogy annyi pénz van a kasszában, hogy az idei évet végig tudják versenyezni.

A jövőre bevezetésre kerülő új 1,6-os turbómotorok tovább mélyíthetik a válságot. Az új V6-sok fejlesztési piszok drága lett, a Renault például 20 és 23 millió euró közötti összeget kér a saját hajtóműveiért. A Lotus, a Caterham és a Torro Rosso számára komoly érvágás lesz jövőre a motorokért fizetendő pénz. A Mercedes lejjebb ment az árral és partnerei évi 17 millióért kaphatnak csillagos márka F1-es erőforrásaiból, a legolcsóbb pedig a Ferrari a maga 15 milliós árával. Csakhogy még ez is jóval több annál, mint amit a csapatok ki tudnak gazdálkodni. A Sauber a mostani Ferrari motorért 8 millió eurót csenget ki, jövőre majd kétszer ennyit kell az asztalra tennie.

A csapatok ezért is kezdtek el mozgolódni. A Marussia leszerződött a Ferrarival, a Williams a Mercedesszel és 2015-ben itt lesz a Honda. Úgy hírlik a McLaren ingyen kapja majd a japánok motorját, már ha kapja. Merthogy a többiek, a Renault és a Mercedes már jó 100 millió eurót invesztált a fejlesztésbe és ki tudja, hogy lesz a határ. Ha ugyanis kiderül, hogy nem elég erős a hajtómű vagy gondjai lesznek a fogyasztással, akkor újabb milliókat kell költeni a fejlesztésre.

motor.jpg

Az FIA ott rontotta el az új motorformulát, hogy a mérnökökre hallgatott a könyvelők helyett. Amikor a szabályokat meghozták, senki nem törődött azzal, hogy a fejlesztések mennyibe fognak kerülni és ez akár a Forma-1 végét is jelentheti. Egy Catarham vagy Marussia számára, akik évi 70 millió dollárból gazdálkodnak, a büdzsé egy negyede a motorra fog elmenni, de még a Lotus is bajban van és szóba került, hogy az enstone-i alakulat megválik a méregdrága Renault-tól. A tengerentúli IndyCar okosabb volt. Mario Illien például a Chevy számára nagyszerű V6-os turbót fejlesztett alig 15 millió dollárból.

Az már csak hab a tortán, hogy várhatóan a V6-sokkal jó ö5 másodperccel lesznek lassabb az autók, Néhányan a motorok hangja miatt is aggódnak, mert jelen állás szerint a maximális fordulatszámot 12 ezerben limitálják, (Bernie Ecclestone ezt szeretné 15 ezerre emeltetni.) ráadásul 132 liter benzinnel kell a pilótáknak lefutniuk egy versenytávot.

http://www.adlibrum.hu/new/?task=pageDetails&id=237

A bejegyzés trackback címe:

https://f1grandprix.blog.hu/api/trackback/id/tr555333245
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása