Az 1989-es év leggyorsabb, de egyben legmegbízhatatlanabb autója volt a Ferrari 640-es. Nigel Mansell és Gerhard Berger a 30 indulásból csupán 9 alkalommal látta meg a kockás zászlót, de akkor mindig a dobogón találták magukat: három győzelem, négy 2. második hely, két 3. hely. A 640-es vagy jól ment, vagy kiesett. És ez utóbbi fordult el többször.

Az FIA 1989-től kezdődően száműzte a turbómotorokat a versenypályákról és helyettük a 3,5 literes szívómotorokat tették egyeduralkodóvá. A Ferrari V12-ese először hengerenként négy szeleppel készült, de a végleges verzió már ötszelepes lett és 660 lovat tudott. A 640-es típusjelzésű rakéta igazi újdonsága a kormányon elhelyezett fülecskékkel kapcsolható hétsebességes félautomata sebességváltó volt. A furcsa orrkúpja miatt csak „libának” csúfolt autó bár gyors volt, rendkívül megbízhatatlanul működött a téli tesztek során. Olyannyira, hogy a szezon első versenyén, Brazíliában Mansell autója a reggeli bemelegítés során motorhiba miatt egyetlen métert sem tudott megtenni! Ekkor Cesare Fiorio csapatvezető azt tanácsolta Nigelnek, hogy csak félig megtankolt autóval vágjon neki a versenynek, így legalább az élen harcolhat, míg a váltó bírja. Nigel nem hallgatott főnökére és megtankoltatta az autót és milyen jól tette! Jacarepaguába hatalmasat autózott és győzelemmel zárta első ferraris versenyét. A következő futamok igazi kálváriát hozott a csapat számára, hol a váltó, hol az elektromos rendszer rakoncátlankodott, de a motor sem volt a legmegbízhatóbb. Leginkább Bergert sújtotta rengeteg technikai zűr, az első 12 futamon az osztrák egyetlen egyszer sem ért célba!