A kilencvenes években a gyári Honda motorok mellett a cég leányvállalata a Mugen is megjelent a Forma-1-ben.   1991-től egy másik F1-es csapatnak is adott motorjaiból a Honda. A Mclaren-főnök Ron Dennis közbenjárására a Tyrrell istálló kapta meg a japánok előző évi V10-seit.…

Ki? - Keke Rosberg és a Williams-Honda FW10 Hol? Silverstone, Brit Grand Prix Mikor? - 1985 július 21. Keke Rosberg volt az első, aki 160 mérföld per óránál (285 km/h) gyorsabb átlagú edzéskört tudott menni a Forma-1-ben. A finn pilóta az 1250 lóerős Honda motorral a háta mögött…

A Honda kiszállása után több, mint egy évtized telt el, amikor 70-es évek végén a japán gyár vezetősége úgy érezte, újból van keresnivalójuk a Forma-1-es versenypályákon. Honda azonban ezúttal nem rontott ajtóstul a háznak, hanem a hátsó bejárat felől próbálkozott.…

A Honda gazdag öröksége a Forma-1 világbajnokságon immár több mint ötven éves. A japán cég a az ötvenes évek végén motorkerékpár-gyártóként tett hírnévre szert. 1964-ben Soichiro Honda cégtulajdonos alapító elhatározta, hogy Forma-1-es babérokra tör. Érdekes módon a…

A finn Keijo, azaz Keke Rosberg igazi minimalista volt: egyetlen győzelemmel lett világbajnok 1982-ben. Gyorsaságához azonban nem férhetett kétség, ha jó napot fogott ki, a Repülő Finn becenevet kiérdemlő Keke eszeveszett tempóban tudta körbehajtani autóját a pályán. Rosberg…

süti beállítások módosítása