A Mercedes W196-os a Forma-1-ben parádés sikersorozatot mondhatott magáénak: a tizenkét F1-es versenyből, kilencet győzött, ráadásul ezek közül négy kettős siker volt! A sportkocsik között is a stuttgartiaknak állt a zászló. Az ötvenes évek végig ennek a versenyágnak komoly nemzetközi rangja volt, némelyik futam, például a Targa Florio, a Mille Miglia vagy a klasszikus Le Mans-i 24 órás nagyobb népszerűségnek örvendett, mint egy-egy F1-es Nagydíj.

A Mercedesnek ezért is volt különösen fontos a sportkocsi bajnokság. A Forma-1-es autó kétüléses változata, a 300 SLR szinte az 1955-ös szezon valamennyi sportkocsi versenyén diadalmaskodott, ahol elindult. Első lett a híres Mille Miglián, a nürburgringi 1000 mérföldesen, a Tourist Trophyn Belfastban és a Svéd Grand Prix-n Kristianstadban is. A híres Le Mans-i 24 óráson is a Mercedesnek állt a zászló. A masinát speciális fékkel szerelték fel, a pilóta mögött felnyíló lemez növelte a kocsi légellenállását és ezáltal rásegített a kissé már elavultnak számító dobfékekre.

A rajt után a tárcsafékkel szerelt Jaguárok álltak az élre, de a Mercedesek keményen üldözték őket. A futam harmadik órájában az élen álló Mike Hawthorn az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy a boxba hajt. Keményen fékezett és a mögötte haladó Lance Macklint is erőteljes lassításra kényszerítette. A harmadikként érkező Pierre Levegh már nem tudott időben reagálni.

A Mercedes francia versenyzője még felemelte a kezét, hogy jelezze a veszélyt a mögötte haladó Fangiónak, de a bajt már nem tudta elkerülni. Az Ezüstnyíl belecsattant az előtte haladóba és kettétört. Az ütközés olyan erős volt, az SLR felemelkedett az Austin Healey hátán és lángba borulva bombaként csapódott a lelátóba. A benzintank kiszakadt a kocsiból és tűzgolyóként landolt a nézők között. A lelátó mészárszékké változott, a francia pilótán kívül 82 ember vesztette életét és száznál is több volt a sebesült. Káosz és pánik lett úrrá a pálya környékén, holttestek és autóalkatrészek hevertek szanaszét. A legnagyobb gondot a speciális magnéziumötvözetből készült alkatrészek okozták, amelyet nagyon nehéz volt oltani. Az oltásra használt víz felgyorsította az égést és a még nagyobb fehér lánggal lobogó fém mérgező füsttel és hamuval terítette be a környéket, aminek következtében két hónapon belül további 30 ember halt meg.

(Őket nem számítják a katasztrófa áldozatai közé.) A roncsok még órákon át égtek, de a versenyt nem állították le. Amikor már sejteni lehetett, hogy nagy a baj, Stuttgartban úgy döntöttek visszavonják autóikat. Azért, hogy ne tartsák fel a mentőket, még vártak néhány órát a bejelentéssel. Hajnali kettőkor, amikor a francia hatóságok már urai voltak a helyzetnek, az élen álló Ezüstnyilak begurultak a depóba és a csapat elindult hazafelé. A versenyt a Mike Hawthorn-Ivor Bueb kettős nyerte.

Később keresték a tragédia okát. Sokan a későbbi győztes Hawthorn-t hibáztatták a veszélyes manőverért, de a pálya biztonsági berendezései is sok kritikát kaptak. A balesetet valószínűleg több szerencsétlen egybeesés váltotta ki. Akkoriban a La Sarte-pályán még nem épült ki olyan boxutca, mint napjainkban, tulajdonképpen 1923 óta egy követ sem tettek arrébb a rendezők. A célegyenes rendkívül szűk volt, és ha valaki a depó felé vette az irányt, annak a pályán kellett lassítani, ami azzal járt, hogy a mögötte jövőnek ki kellett kerülnie. Sokak szerint Pierre Levegh alkalmazása sem volt túl jó ötlet. A Forma-1et is megjárt francia versenyző 1952-es viadalon tett mély benyomást Neubauerre, amikor egyedül, váltótárs nélkül ment végig. Egészen a 23. óráig az élen állt, de ekkor már annyira elfáradt, hogy a Moulsanne-kanyarban elfelejtett kettesből hármasba váltani, ezzel tönkre vágta a Talbot motorját. Hogy politikailag jó döntés volt a francia versenyző szerződtetése kétségtelen. (Az 1952-es futamon a helyi közönség kifütyülte a győztes Mercedes csapatot.) Ugyanakkor Levegh már 54 éves volt, tehát túl pályája csúcsán és egybehangzó vélemények szerint nem volt elég gyors. Rob Walker, a skót csapattulajdonos a boxban ácsorgott, amikor a szörnyű baleset történt: „Amikor láttam, hogy Levegh autója a lelátóba repült és Hawthorn bejött a depóba, átrohantam a Jaguárhoz. Csak azt hallottam, hogy Mike ezt ordítja: ’Csak az én hibám volt. Istenem! A boxba akartam jönni, mielőtt Fangio megelőz.”

Valaki egy üveg brandyt nyomott Hawthorn kezébe és ezt válaszolta: ’Igyál és menj vissza a pályára!’”
A szörnyű baleset hatására az egész autósport válságba került. Egy héttel a Le Mans-i tragédia után még lefutották a Formula-1-es Holland Nagydíjat, de francia, a német és a spanyol futamot lemondták a rendezők. A baleset hatására Svájcban betiltották a zárt pályán zajló autóversenyeket, amely a mai napig tilos az alpesi országban.

Bár sokan a Le Mans-i balesettel hozzák összefüggésbe a Mercedes kivonulását, ez egyáltalán nem így volt. Stuttgartban már jóval a Le Mans-i verseny előtt, még 1955 tavaszán eldöntötték, hogy amennyiben a márka nyer a Forma-1-ben és a sportkocsik között is, nem folytatják tovább a versenyzést. Úgy érezték a csúcsra értek, és ennél többet nem lehet elérni. A fejlesztési és kutatási részleg vezetője, dr. Fritz Nallinger úgy gondolta, hogy a versenysportban szerzett tapasztalatokat a szériagyártásban kell kamatoztatni. A mérnökök, akik eddig kétfelé dolgoztak, ezentúl csak az utcai autók gyártására koncentráltak. A bejelentéssel azonban sokáig vártak, sőt felmerült, hogy esetleg 1956-ban a sportkocsik között még rajthoz állnak. Ezt a lehetőséget viszont a tragédia után elvetették és a teljes visszavonulás mellett döntöttek.

A Mercedes professzionalizmusával új határokat feszegetett. Addig az autósport iránti szenvedélyből is lehetett szép sikereket elérni, de a német gyár új alapokra helyezte a versenyzést. A műszaki innováció, a versenystratégia és a logisztika professzionális kombinálásával rekordidő alatt mindent megnyertek a gyorsasági autósportban. 1955 október 22-én, Stuttgartban a gyár udvarán Alfred Neubauer csapatfőnök és három pilóta, Fangio, Moss és Kling szimbolikusan egy fehér lepedővel, könnyek között takarták le az egyik W196-ost, ezzel a Mercedes-Benz ezzel évtizedekre búcsút vett a Grand Prix sporttól.

A bejegyzés trackback címe: