Jochen Rindt nemcsak gyors volt, hanem vakmerő is. Az osztrák pilótát imádták a nézők és a versenyzőtársak is. Ő az egyetlen versenyző, aki halála után nyert Forma-1-es világbajnokságot. A playboyt Ausztriában nemzeti hősként tisztelik.

A halál 1970 szeptember 5-én ragadta el Jochen Rindtet a monzai királyi vadasparkban. A hatvanas évek osztrák idolját Colin Chapman és Maurice Phillipe „végezte ki”. A két szóban forgó személy a Lotus tulajdonosa illetve főkonstruktőre volt. A Lotus 72-es egy remek versenyautó volt, csak sajnos életveszélyes. Az ék alakú forradalmi járgány küszködött a gyerekbetegségekkel. Korábban már volt néhány intő jel. A Francia Nagydíj edzésén eltört az új jármű kormányrúdja. Az osztrák riporter Helmuth Zwickl fültanúja volt, amikor a depóba visszatérő Rindt odaordított a szerelőknek: „Ha ez még egyszer megtörténik, és még élek, esküszöm megöllek benneteket!” Az osztrák versenyen újabb meghibásodás történt, ezúttal azonban John Miles autójában döglött be a fék. A nyár folyamán két közeli barátja, Piers Courage és Bruce McLaren is életét vesztette és Rindt erősen elgondolkozott az élet értelmén. (Sőt felségével Ninával megegyezett, hogy ha világbajnok lesz, a szezon végén befejezi a versenyzést és a közös sportruházati cégükbe fekteti minden energiáját.)

Herbie Blash, aki akkoriban a Lotusnál volt szerelő így emlékszik vissza ezekre az időkre: "Akkoriban a Lotusnak 25 alkalmazottja volt. Ezek nemcsak a Forma-1-es autón dolgoztak, hanem a Forma-3-as, az Indy valamint a sportkocsi versenyekre szánt gépeken is. Egy Forma-1-es versenyre általában hat ember utazott el, plusz Chapman és a teherautósofőr. Mivel csak a Forma-1-ben három különböző autónk volt (Lotus 49C, a 72 valamint az összekrékhajtású 63-as), rendkívül sok dolgunk akadt, néha alig tudtunk valamit aludni. Bernie Ecclestone, Jochen menedzsere állandóan figyelmeztette Chapmant, hogy az emberei kimerültek, de ő nem törödőtt igazán vele. Ekkoriban a Forma-1 orosz rulett volt. Tudtuk bármikor megtörténhet a baj."

A pénteki első edzés igazolta a legrosszabb félelmeket. A Lotus féktengelyével megint nem stimmelt valami, a harmadik számú pilóta, Emerson Fittipaldi hatalmasat esett a Parabolica-kanyarban. A Lotus 72-es hátulról ráfutott Ignazio Giunti Ferrarijára, dobbantónak használva azt. A brazil fiú a fák között landolt, de szerencsére nem sérült meg, autója viszont alaposan összetört. A gyors monzai pályán (akkoriban 240 km/h-s átlagú köröket futottak itt!) Rindt úgy döntött, leveteti a hátsó szárnyat, hogy még nagyobb végsebességet tudjon elérni. Megevett még egy jégkrémet, majd elmondta az osztrák tévé vasárnapi motorsport műsorának beköszönőjét, bepattant az autóba és kivágtatott a pályára. A második körben, amikor a Parabolica kanyar bejárata fékezni kezdett a Lotus hirtelen szinte derékszögben tört ki oldalra. (Denny Hulme, aki az osztrák szélárnyékában haladt, jól látta a baleset előtt pillanatokat.) A piros-arany autó eleje 200 feletti tempóval borotválta végig a szalagkorlátot, miközben az autó orra átcsúszott az alacsony szalagkorlát alatt, majd a roncs pörögve-forogva landolt a kavicságyban. Jochen lábai fejmagasságban lógtak kifelé a pilótafülkéből. Mivel az osztrák fenegyerek rendkívül félt a tűzhaláltól, ezért csak egy egypontos biztonsági övet használt, és azt sem húzta meg rendesen. (Úgy gondolta, hogy ha kigyullad az autója akkor gyorsabban ki tud belőle majd mászni.) Ez lett a végzete. Teste átcsúszott az öv alatt, amely átvágta a nyaki verőerét, de ezen kívül is számos súlyosnak mondható sérülést szenvedett. (A sérülések súlyosságára jellemző, hogy bal lába például térd alatt teljesen leszakad és a gerince, valamint a tüdeje is komolyan sérült.) Az orvosok a pálya melletti orvosi szobában 15:25-kor állapították meg Karl Jochen Rindt halálát, aki egyszerűen elvérzett. ("Hivatalosan" csak a kórházba szállítás után vesztette életét az osztrák bajnok, mivel az olasz törvények értelmében, azt az eseményt, amely halálos áldozatot követel, félbe kell szakítani, így tehát a másnapi Forma-1-es futamot nem tarthatták volna meg!)

Az edzés után még menedzsere és üzlettársa, Bernie Ecclestone is sírt és rendkívül mérges volt a szervezőkre, mert szerinte ha rendesen ellátják Rindtet, az nem veszít annyi vért és túlélhette volna a balesetet. (Nem volt titok, hogy ők ketten közös jövőt terveztek. Saját csapatot akartak alapítani már 1969-ben, de Robin Herd a March-hoz szerződött és "jegelték" a terveket. 

Az olasz hatóságok lefoglalták a Lotus 72-est és hónapokig tartó vizsgálat kezdődött, amely azonban nem hozott 100 százalékos eredményt. A legvalószínűbb, hogy a balesetet a jobb első féktengely meghibásodása váltotta ki, amelyet a minél könnyebb súly érdekében a mérnökök erősen alulterveztek. (A következő versenyen Chapman egy jóval vaskosabb féktengelyt építetett autóiba.) Colin Chapmant csak hat évvel a baleset után mentette fel az olasz bíróság a gondatlanságból elkövetett emberölés gyanúja alól. Az autó roncsait ekkor adták ki (kivéve az ominózus féktengelyt). A Lotus darabjai nagyon sokáig a monzai pálya közelében lővő roncstelepen rozsdásodtak, majd 1985-ben egy ingatlanközvetítő vásárolta meg. 

Rindt tisztában volt vele, hogy a Lotus egy száguldó koporsó, de vállalta a kockázatot. Tudta, hogy a gyors autóval világbajnok lehet és amikor már karnyújtásnyi távolságra volt csak a cím, visszavonulását tervezgette. Az a típusú versenyző volt, aki a győzelemért mindent hajlandó volt kockára tenni, de emellett hatalmas túlélési ösztön is volt benne. Ezért is harcolt a pályák biztonságosabbá tételéért barátjával Jackie Stewarttal karöltve. Ugyanakkor a Lotusnál nem érezte jól magát. Chapmannal állandóan vitatkoztak.

1969-ben töltötte első szezonját a brit gárdánál és már ekkor kiütköztek az ellentétek. A szezon közepén a következőket írta Colin Champmannek: „…öt éve versenyzek a Forma-1-ben és csupán egyszer estem nagyot saját hibámból…Ez azonban megváltozott, amióta a csapatodban versenyzek. Az Eifel-versenyen a kormánymű (ez egy F2-es futam volt), legutóbb Barcelonában pedig a szárnyak mentek tönkre. Őszintén megmondva az autóid gyorsak, de ha a túl könnyű alkatrészeket egy kicsit erősebbre cserélnénk, még mindig elég jók lennénk…Szeretek megbízni az autómban és úgy érzem, hogy közeledik az a pont, amikor semmilyen bizalom nincs bennem a versenygépedel szemben.” - idézte a levelet könyvében Heinz Prüller.

Rindt 1969-ben Barcelonában már esett egy óriásit, amikor letörtek Lotus-száról a szárnyak és ripityára törte az autót a szalagkorláton. Csodával határos módon, akkor néhány kisebb sérüléssel megúszta. Az esés után ezt mondta felségének: "Most már tudom mit érzett Jimmy, amikor Hockenheimben meghalt. Semmit. Egyszerűen semmit."

Jochen Rindt rövid karriert mondhatott magáénak. Hatvan Forma-1-es versenyen indult, tízszer indult az első rajtkockából és hat győzelmet aratott. Máig tart egy rekordot: pályafutásaa során 29 Forma-2-es versenyt nyert (javarészt privát versenyzőként), többet mint bárki más. Ezekért a győzelmekért olyan nagy nevekkel kellett megküzdenie, mint Jackie Stewart, Graham Hill vagy éppen Jim Clark. 1965-ben Masten Gregory-val első lett a híres Le Mans-i 24 órás versenyen is a Ferrari amerikai importőrének csapatával. 

A bejegyzés trackback címe: