2012.05.17. 07:22
„Cossie”- a Forma-1 legsikeresebb motorja
Evezzünk egy kicsit vissza Angliába, Northamptonba, ahol egy kis műhely bújt meg. A céget, amelyet Cosworth Engenieering Ltd-nek hívtak, a Lotus istállót elhagyó Mike Costin (COS) és Keith Duckworth (WORTH) mérnökök alapították 1958-ban. A brit cég a hatvanas évekre már elismerésre méltó eredményeket ért el a versenymotor-gyártásban és tuningolásban. A Cosworth 1959-ben került először kapcsolatba a Forddal, amikor a cég szigetországi részlege a brit Forma Junior széria számára szeretett volna egy alapmotort készítetni. A Ford 105 E-re keresztelt egyliteres négyhengeres erőforrást Duckworth-nak kellett átépíteni, amely egy Lotus kaszniba került. Jim Clark ezzel az autóval nyert 1960-ban Brand Hatch-ben. Fél év sem kellett és a fél brit Forma Junior mezőny már a Cosworth által épített hajtóműveket nyüstölte. A sikerek nyomán a Ford további megbízásokkal bombázta a kis műhelyt. A Cosworth építette át például a Ford Cortinák versenyváltozataiba az 1,6 literes erőforrásokat, majd miután 1966-tól a Forma-2-ben is ugyanekkora hengerűrtartalmú aggregátokat írt elő a szabályzat, a motor önálló életre kelt. A Cortinából vett hajtómű lett az FVA, amely hengerenként négy szeleppel rendelkezett, ez volt tulajdonképpen a későbbi Cosworth DFV elődje.
Kis műhely - nagy sikerek
1965-ben a 3 literes formula bevezetése előtti évben, Colin Chapman többször beszélt Keith Duckworth-szal egy új Forma-1-es motor megépítésének a lehetőségéről. Az új éra ugyanis vészesen közeledett és a Lotusnak nem volt megfelelő motorja. Chapmannak mindenképpen megoldást kellett találnia a problémára, hiszen a Lotus soha nem gyártott motort, csupán megvásárolta azt, a Ferrarival, a BRM-mel és a Maseratival ellentétben, akik maguk készítették a hajtóműveiket is. Duckworth-nak kész tervei voltak a motort illetően, csakhogy Chapmannak egy lyukas garasa sem volt, hogy megfinanszírozza a projektet. Gondolt egyet és leült Walter Hayes-szel, a Ford akkori európai elnökével és elmondta ötletét egy ütőképes Forma-1-es motorról. Egy hónappal később Hayes Detroit-ban beszélt ifjabbik Henry Forddal, akit sikerült meggyőzte, hogy szánjanak 100 ezer fontot az F1-re. Bár a Fordot Európa és a cirkusz nem igazán érdekelte, de végül rászánták a százezer fontot, így a nyúl is jóllakott és a káposzta is megmaradt. (Később kiderült, hogy ez volt a Ford valaha hozott legjobb döntése a versenysportban!)
Az amerikai vállalat a Cosworth műhelyt bízta meg az F1-es hajtómű kifejlesztésével, a 100 ezer fonttal pedig megvásárolta a későbbi összes jogot, mind a Forma-1-es, mint a Forma-2-es motorokat illetően. A szerződés szerint az erőforrásnak 1967 májusáig kellett versenykésznek lennie, amelyet ekkor átvesz a Ford és ad tovább egy előre meg nem nevezett Forma-1-es istállónak. A meg nem nevezett istálló a Lotus volt, amely megegyezett a detroiti autóóriással, miszerint 1967-ben kizárólag a Colin Chapman gárdája használhatja a Cosworth által készített aggregátot.
Három liter, nyolc henger, 32 szelep
A Cosworth tulajdonképpen már a meglevő 1,6 literes négyhengeres FVA motorból fabrikálta össze, a 3 literes V8-as szívómotorját. A „Cossie”, ahogy később Forma-1-es csaptok a motort becézték, 2993 köbcentis volt, a hengersorok 90 fokos szöget zártak be és 32 szelepet kapott. A hengerenként négyszelepes megoldás nem volt újdonság, csupán a megvalósítása volt nehézen kivitelezhető. Ennél a megoldásnál nemcsak gyorsabban cserélődnek a gázok, hanem az égés is tökéletesebb. A négy szelep mozgatásához két vezérműtengelyt kellett a motorba építeni, egyet a szívó-, egyet pedig a kipufogószelepek számára. A Cosworth DFV 400 lóerőt adott le, ami nem volt egetverően sok ha azt vesszük, hogy a Ferrari 390-et tudott, a Honda 420-at, a BRM 16 hengeres aggregátja pedig 475-öt! A „Cossie” azonban a kezdeti gyermekbetegségeket gyorsan orvosolva rendkívül megbízható és könnyű lett, mindemellett rendkívül jó fogyasztással rendelkezett. Ez pedig nem elhanyagolható szempont a versenysportban. Emellett a megbízás szerint a nyolchengeres háromliteres erőforrásnak olyan rögzítési pontokkal kellett rendelkeznie, amely lehetővé teszi a hátsó felfüggesztés a motorblokkhoz való hozzáépítését. Így a Lotus könnyedén megépíthette a mezőny legjobb monocoque vázát. Hivatalosan a motor Ford néven futott, a motorfedélen is az amerikai gyár emblémája díszelgett. (Kivéve az arabok által finanszírozott Saudia-Williams csapatot, ahol politikai okokból 1978 és 1983 között „Cosworth” név díszelgett.) A köznyelv viszont csak Cosworth-nak, vagy csak egyszerűen „Cossie”-nak hívta a hajtóművet. A babérokat viszont hivatalosan a Ford aratta le. (Talán ezért, talán nem, a Cosworth saját maga is épített egy négykerék hajtású Forma-1-es autót, amelyet Trevor Taylor és az egyik tulajdonos Mike Costin 1969-ben tesztelt is, de az autó nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és soha nem mutatkozott be a cirkuszban.)
Premiergyőzelem a Forma-1-ben
A „Cossie” 1967 június 4-én a Holland Nagydíjon Zandwoortban mutatkozott be és rögtön bombasiker született. Az edzésen Graham Hill volt a leggyorsabb a Lotus-Forddal, a versenyen pedig márkatársa Jim Clark hengerelt. A „repülő skót” 23 másodperces előnnyel nyert Jack Brabham előtt és megfutotta a verseny leggyorsabb körét is. A folytatás is parádésra sikeredett. Clark négy futamot nyert, többet, mint bárki más a mezőnyből. A világbajnok mindezek dacára, az új-zélandi Denny Hulme lett, akinek a Brabhmanjét egy egy gyengébb, de megbízhatóbb Repco erőforrás hajtott. A Lotus-Ford hiába volt gyors, az elején túl sok technikai zűr hátráltatta Clarkot és Hillt. A következő évben megszűnt a Lotus kizárólagossága és a Ford kihasználva a nagy keresletet, piacra dobta az aggregátot. A Ken Tyrrell vezette Matra istálló mellett a McLaren is kapott a Cosworth motorokból. 1968 azonban már a Lotus éve volt. Jim Clark ugyan halálos balesetet szenvedett, de Graham Hill megállíthatatlanul száguldott a világbajnoki címig. A következő évben már a Matra és a McLaren megkapta a V8-ast és első teljes szezonjában a Ford-Cosworth 11 győzelmet aratott. Rajtuk kívül csak a Ferrari labdába rúgni Jacky Ickx révén a Francia Nagydíjon.
A világbajnoki győzelem után a Ford felajánlotta az összes csapatnak, hogy néhány ezer dolláros darabonkénti áron megvásárolhatják a motort, ez pedig páratlan üzleti sikert hozott. A turbó-motorok megjelenésig a „Cossie” szinte legyőzhetetlen volt, mindemellett a hetvenes években a Forma-1 aranykorát hozta el. Viszonylag olcsón lehetett ugyanis hozzájutni egy ütőképes hajtóműhöz és a turbó elterjedéséig szinte a teljes mezőny a Ford-Cosworth erőműveket használta. Csupán a nagy autógyárak kockáztatták meg, hogy felvegyék a kesztyűt. A Ferrari, az Alfa Romeo és a Matra merészkedett szívómotorral a Forma-1-be, közülük viszont csak a Ferrari tudta legyőzni a Cosworth-szot. A siker ezekben az években tulajdonképpen azon múlott, hogy a motor köré ki építi a legjobb sasszét.
530 lóerő és 155 F1-es győzelem
A Ford számára az 1973-es év volt a csúcspont, amikor a világbajnokság valamennyi versenyét Cosworth motoros masina nyerte! A hetvenes évek második felében azonban megjelent a porondon a Renault, amely a szabályok egyik poros passzusát használta ki és egy 1,5 literes turbófeltöltéses erőforrással vállalkozott a cirkusz meghódítására. Ez ugyan végül nem sikerült, de a franciák ötlete ragadós lett és előbb a Ferrari majd más autógyárak, köztük a Porsche, a Honda és a BMW is megépítette a saját turbómotorját. A nyolcvanas évek elejére nyilvánvalóvá vált, hogy a Cosworth-nak leáldozott. 1983-ban a DFV-ből még készítettek egy rövidebb furat-löketű aggregátot, ez lett a DFY, de a turbók-erőfölényével már nem sikerült állni a versenyt. A kezdeti 400 lóerőt az évek során sikerült feltornázni 500-ra, sőt az 1983-ban készített a DFY már 530 lovat tudott, de turbók ekkora már 700-nál jártak. És bár a turbók zabálták az üzemanyagot, de ekkora hátrányt már nem lehetett taktikával behozni.
A Ford-Cosworth 1967 és 1985 között 155 Forma-1-es győzelmet szerzett. Az utolsót 1983 június 5-én Michele Alboreto érte el Detroitban. A Ford Cosworth DFV 15 évet töltött a száguldó cirkusz színpadán és ez alatt nem kevesebb, mint 12 F1-es egyéni világbajnoki címet nyert, ezzel a Forma-1 legsikeresebb erőforrása. A hetvenes években volt, hogy 8-10 csapat használta a Cossie által gyártott motorokat, amelyek jól hoztak a konyhára az angol műhelynek. 1982 végéig 375 Forma-1-es motort gyártott a Cosworth és emellett a cég a motorok felújítását is vállalta, amely további komoly bevételt jelentett. A nyolcvanas években a cég éves bevétele elérte a 30 millió angol fontot és több üzemmel is rendelkezett. A Ford 1985-ben épített ugyan turbómotort, amelyet előbb az amerikai Lola majd később a Benetton is használt, de ez már nem tudott komoly sikereket elérni. A turbók betiltása után újból a szívómotorok terjedtek el a Forma-1-ben és a Ford is nagy elánnal vágott bele a küzdelmekbe. Bár az 1989-ben bevezetett HB sorozatjelű aggregátokat is a Cosworth tervezte, ezeket azonban már „tiszta” Ford nevén adták a csapatoknak.
A Cosworth az tengerentúli Indycar sorozatban is rendkívül sikeres volt. Szintén a Ford megbízásából 1975-ben fejlesztették ki 2,65 literes DFX motort, amely véget vetett az Offenhauser egyeduralmának. A Cosworth céget 1998-ban a Volkswagen leányvállalata, az AUDI AG vásárolta meg, a Rolls Royce Motor Cars-szal együtt. Az év végén a német vállalat a Ford Motor Company-nek adta el a Cosworth Racinget. A Ford 1999 végén megvásárolta a Stewart istállót és Jaguarra keresztelve saját csapattal vett részt a száguldó cirkusz versenyein. A Jaguar motorjait a Cosworth készítette és emellett egy ideig az Arrowst és a Minardit ellátta hajtóművekkel. A Cosworth a Jaguar 2004-es kivonulásakor szintén eladósorba került. Végül Kevin Kalkhoven, a ChampCar-széria alapítója dobott mentőövet a cégnek, amelyet ma Gerald Forsythe-tal közösen működtet. 2005-ben a Red Bull és a Minardi használta a Cosworth-szokat, 2006-ban pedig a Williams oldalán díszelgett a kis angliai üzem neve. A „Cossie” szakértők szerint a legerősebb volt a mezőnyben, viszont nagyon sokat hibásodott meg. A Williams elhagyta a Cosworth-szot, amely így kiszorult a Forma-1-ből. Az utóbbi években a Williams mellett a sereghajtó csapatok, a HRT, a Marussia és egy ideig a Catarham/Lotus használta a Cosworth V8-sát.
