1965-ben a Ford komoly hadsereget vonultatott fel Le Mans-ban, hogy feledtesse az előző évi fiaskót. A viadalra hat GT40-es nevezett, miközben a Ferrari (néhány alsóbb kategóriás autót leszámítva) csak két prototípust állított csatarendbe. A privát csapatok számára szállított Ferrarik gyengébben voltak motorizálva és papírforma szerint nem sok esélyük volt a győzelemre. A Chinetti féle NART egység is egy 250LM-et indított, amely már jó pár versenyt a háta mögött tudhatott és alaposan le volt amortizálva. (Ezekben egy 3,3 literes V12-es dohogott, miközben a GT40-es MkII-esben hét literes nyolchengeres motort építettek!)

Luigi Chinetti, az amerikai Ferrari-importőr a jenki Masten Gregory mellett az osztrák Jochen Rindtet szemelte ki a feladatra, hogy vezessék a csapat Ferrariját Le Mans-ban. Rindt számára az egész nagyon nyögvenyelősen indult. Az osztrák személyes szponzora, a BP nem akarta Jochent elengedni, miután a Ferrari a Shell üzemanyagait használta. Chinetti addig könyörgött a brit cégnél, míg végül Denis Druitt, a British Petrol versenysportért felelős főnöke beadta a derekát. Mérgében azért odavetette Chinettinek: "Az autóddal Rindt még egy cserép virágot sem fog nyeri!" Ezt a teóriát erősítette a pilótapáros másik tagja, Masten Gregory, aki igazi jó fiúnak számított. Fekete keretes szemüvegében úgy nézett ki, mint egy könyvelő, imádott sakkozni és szinte csak tejet ivott. A pályán viszont egy agresszív vadállattá vált, csak úgy mint Rindt, akiről köztudott volt, hogy vad vezetési stílusa "zabálja" a technikát. 

Jochen Rindt a késlekedés miatt  az utolsó pillanatban esett be a La Sarte pályára, ahol a 11. rajthelyet szerezte meg. A verseny elején a gyári Fordok és Ferrarik űzték egymást, a privát amerikai csapat autójával a villámgyors Rindt is odatette magát és az első kör után már az ötödik helyen állt. Az autót a 25. körben átadta Gregorynak, de az önindító nem működött. Kicserélték, ami viszont három körébe került a csapatnak. Másfél órával később az amerikai pilóta váratlanul a depóba hajtott. Mint kiderült csak hat henger járt a 12-ből, miután egy elosztó tönkre ment. Az amerikai Ferrari hátránya tetemes volt és Chinetti már azon gondolkozott, hogy feladják a versenyt, amikor sikerült életet lehelni a motorba. Rindtet, aki már a hazafelé útját tervezte sikerült rávenni, hogy üljön vissza az autóba és folytatták a versenyt.

A páros iszonyatos tempóba kezdett, nyomták neki, ami a csövön kifért és szép lassan jöttek előre. Éjfélre az összes Ford elhullott és a gyári Ferrarik is megtizedelődtek. A verseny váratlanul két privát Ferrari egység, a NART és a belga importőr csatáját hozta az élen. Rindték autójával minden boxkiállás rizikós volt, mert a motort tankolás közben le kellett állítani, az önindító azonban bolondját járta és volt amikor csak nehezen sikerült beröffenteni a masinát. Két órával a vége előtt a sárga belga Ferrari állt az élen, amikor a Les Hunaundiers egyenes végén nagy sebességnél defektet kapott. A felrobbanó gumi a karosszéria jelentős részét leszakította, de a pilóta Taf Gosselin valahogy bevánszofott a megtépázott járgánnyal a depóig. Az első hely így a Rindt/Gregory párosé lett, akik öt körös előnnyel győztek. Sikerük a Ferrari utolsó összetettbeli győzelmét jelentette a Le Mans-i 24 órán. 

Később olyan pletykák keltek szárnyra - nem alaptalanul - , hogy a jenki Ferrarit nem ketten, hanem hárman vezették a verseny alatt. Történt ugyanis, hogy a szemüveges Gregory hajnali 4-kor, két órával a megbeszélt időpont idő előtt jött ki a boxba, mert a valami belement a szemébe. Rindtet, aki elhúzódott valami csendes zugba aludni, nem találta senki. A csapat, aki nem tudta hirtelen mitévő legyen, ráadta Gregory sisakját a tartalékversenyző Ed Hugusra és az utolsó a hátralévő két órát az amerikai vezette végig! A turpiszság nem derült ki, és amikor először cikkezni kezdtek a dologról, a csapattulajdonos Luigi Chinetti mélyen hallgatott, mígnem 2005-ben nem sokkal halála előtt Hugus "beismerte" tettét.

A bejegyzés trackback címe: