Tragikus hirtelenséggel, életének 65. évében elhunyt Frank Tamás, a Hungaroring Sport Zrt. alelnöke, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség általános alelnöke. Frank 1994-től volt a Forma-1-es Magyar Nagydíjak egyik fő szervezője, a ’80-as évek végétől pedig jelentős szerepe volt abban, hogy a száguldó cirkusz megvetette a lábát hazánkban.

 frank_tamas_1.jpgFrank azonban nem úgy futott neki az életnek, hogy ő az F1-gyel képzeli el a jövőjét. Fiatalon sokkal inkább a zene bűvkörében élt. A budapesti Kertész utcai gimnáziumban Demjén "Rózsival" járt egy osztályba, Presser Gábor pedig egy évfolyammal alattuk tanult. Frank kitűnően zongorázott és ezek után talán némileg meglepő, hogy gyengeáram üzemmérnök diplomát szerzett a Kandóban, majd a magyar rádióban helyezkedett el, mint hangmérnök. Közben aktívan kézilabdázott. Szüleinek elege lett a szocializmusból, és a család Ausztriába disszidált. Franknak jól jött, hogy kitűnő kézilabda játékos volt, mert ezáltal két héttel Bécsbe érkezésük után már megkapta az osztrák állampolgárságot, mivel az alpesi ország válogatottjának égtű szükséges volt rá az olimpiai selejtezőkön. Később vállalkozóként kereste a kenyerét, túraboltot nyitott, majd feleségével divatáru-kereskedést vezetett a Mariahilfer Strassén. 1981-ben testvére férjével, Gerstl Péterrel megalapították az Ostermann céget, amely kereskedelemmel foglalkozott. Amikor idehaza enyhült a rendszer, Magyarországon is terjeszkedett a cég. Az Ostermann építette ki hazai Fiat-hálózatot, és kaszinót is üzemeltetett. 1994-ben a Magyar Nagydíj jegyértékesítését is megszerezte az Ostermann Kft, majd a futam szervezésében is részt vett. Az első év még kb. 50 millió forintos bukást jelentett, de a következő szezonban már kétszer annyi nézőt sikerült kicsalogatni a lelátókra és a bevétel is megduplázódott. Ecclestone pedig örömmel látta, hogy egy hozzáértő kezébe került a magyar Forma-1 sorsa. Frank nemcsak versenyszervezőként dolgozott, hanem pilótamenedzserként is. Ő jutatta Baumgartner Zsoltot a Forma-1-be 2003-ban, amikor az ír Ralph Firman a szombati szabadedzésen megsérült. Mint kiderült a magyar pilótának nem volt meg a szuperlicence, amelyet végül Frank Tamás kapcsolatai révén tudott megszerezni „Bumi” számára. Később a magyar üzletember egyengette Baumgartner pályafutását, akit 2004-re egy talicska szponzorpénzzel sikerült bevásárolnia a Minardi csapathoz. A szezon végeztével azonban Frank összerúgta a port a Baumgartner családdal, akik megváltak tőle. Frank később az osztrák Patrck Friesachert is beprotezsálta a Minardihoz, sőt ő segítette hozzá Chanoch Nissanit egy teszthez a faenzai gárdánál. Frank Tamás volt az egyetlen „működő” kapocs Bernie Ecclestone és a magyar verseny között, sőt több F1-es csapatfőnökkel is jó kapcsolatot ápolt. A Business F1 Magazine 2006-os listáján, Frank Tamás, a Hungaroring Rt. alelnöke, az Ostermann Kft. ügyvezetője, a Forma-1 legfontosabb emberei között a 150 fős listán a 85. helyet foglalta el. Munkája elismeréseként tagja volt a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Forma-1-es Tanácsának és elévülhetetlen érdemeket szerzett a Hungaroring fejlesztésében is.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1grandprix.blog.hu/api/trackback/id/tr324567616
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása